Ébreszd fel a benned szunnyadó vezetőt!

Mi adjuk a lehetőséget, te adod az elkötelezettséget.




Jelentkezz hozzánk

bolti eladónak,

és legyél akár 1 éven belül

üzletvezető-helyettes

(majd üzletvezető)

kiemelkedő juttatásokkal

nemzetközi üzletláncnál!

Úgy érzed, hogy jó vezetői készségeid vannak, de eddig még sosem tudtad igazán megmutatni, hogy mire lennél képes?


Akkor ez az álláshirdetés most Neked szól!

Figyelj,

most jön a

lényeg!


Kifejezetten olyan vezetői ambíciókkal rendelkező kollégákat keresünk, akiket megfelelő betanítás után üzletvezető-helyettesként (később akár üzletvezetőként) szeretnénk alkalmazni áruházláncunknál. A munkakör betöltéséhez nem várunk el semmilyen vezetői tapasztalatot, viszont egy bizonyos szintű vezetői szemléletet, gondolkodásmódot igen.

Nyugi! Nem dobunk egyből a mélyvízbe! Ha hozzánk jössz dolgozni, akkor először mindenre megtanítunk. Nem csak az általános dolgokat mutatjuk meg, hanem sokat fogunk dolgozni a vezetői és egyéb készségeid kialakításán, felerősítésén is. Tudnod kell, hogy ez időbe telik, de csakis ezek után bízunk rád üzletvezetői feladatokat.

A betanulásod kezdeti szakaszában bolti eladói státuszban fogunk foglalkoztatni, majd ahogy a tudásszinted egyre nő, előléphetsz üzletvezető-helyettessé, majd később akár üzletvezetővé is. Ez utóbbi pozíciót már nem biztos, hogy ugyanabban az üzletünkben fogod betölteni. A lényeg, hogy ez egy előre megtervezett út, amit kb. 1 éven belül segítünk neked bejárni.


Megtanítjuk. Csinálod. Szuper leszel.

Mi végig melletted leszünk és segítünk.


Várunk Téged is

HATVANI

üzletünkben!

Mi lesz a feladatod?

  • Vásárlók fogadása, kiszolgálása és szakmai segítségnyújtás
  • Termékek kihelyezése, árumozgatás
  • Pénztár kezelése
  • Üzlettér tisztán tartása
  • Vásárlói reklamációk kezelése
  • Kampányok előkészítésében részvétel (árazás, kihelyezések)


Mire lesz szükséged nálunk?

  • Legalább középfokú végzettségre (érettségi)
  • Lehetőség szerint 1 éves kereskedelmi vagy vendéglátói tapasztalatra,
  • Vezetői szemléletre, gondolkodásmódra
  • Dinamikus, pörgős, sikerorientált személyiségre
  • Fejlődésre és tanulásra való hajlandóságra
  • Két műszakos munkarend vállalása, amiben hétvégi munkavégzés is előfordul
  • Előny, ha már rendelkezel bármilyen csoportvezetői tapasztalattal

Mindössze 1 PERC az egész!


Mire számíthatsz

nálunk?


VEZETŐI KARRIER (előre tervezhető előrejutással)


MINDENRE MEGTANÍTUNK (profi tematika mentén)


FOLYAMATOSAN emelkedő bérszint


GARANTÁLTAN PONTOS kifizetések


TELJESÍTHETŐ elvárások

FIZETETT BEJÁRÁS (bérlet vagy benzinpénz)


MAGÁNEGÉSZSÉGÜGYI biztosítás

KIVÁLÓ MUNKAFELTÉTELEK (magasan felszerelt, tiszta üzlet)


KÖZVETLEN, nyílt és őszinte kommunikáció


EMBERSÉGES hozzáállás, tisztelet és türelem


SZUPER CSAPAT, jó hangulat


KÖNNYEN MEGKÖZELÍTHETŐ munkahelyszín

Ami nálunk

NINCS:

Nincs feketén foglalkoztatás


Nincs kötelező túlórázás


Nincs késve fizetés


Nincs bizonytalanság


Nincs mellébeszélés


Nincs ígérgetés


Nincs "ha"


Nincs "akár"


NE MARADJ LE!


Az álláshirdetésünk nem örök érvényű. Ebben a körben csupán 1 üres pozíció vár betöltésre, amire még eddig tudod leadni a jelentkezésed:

Ébreszd fel a benned szunnyadó vezetőt!

Mi adjuk a lehetőséget, te adod az elkötelezettséget.


Ha Te is szívesen rálépsz erre a karrierútra, melyen belül bolti eladóból rövid időn belül üzletvezető-helyettessé léphetsz elő, akkor add le a jelentkezésed 1 PERC ALATT az alábbi gombra kattintva!


Ezek után kollégánk hamarosan felveszi Veled a kapcsolatot, és bővebb tájékoztatást ad a munkalehetőségről.